Világéletemben írni szerettem volna. Akkor is írtam, amikor még nem tudtam írni! :) Már óvodásként szórakoztattam a szüleimet Antíviusz és a feketepárduc történetével, folytatásokban. (Kár, hogy ez nem maradt fenn, és már nem is emlékszem a részletekre.) Verseket költöttem aztán, ezeket már szerencsére papírra is vetettem, úgy 10 éves koromtól fogva. Kamaszkoromban elkezdtem egy-két regényt, ám azok pár fejezet után abbamaradtak. Az egyik egy sci-fi volt, a másik egy szerelmi történet. Felejtős. :) Gimnazistaként ismét a versekre koncentráltam, ezek közül néhány még ma is megállná a helyét; kiadatni nem próbáltam őket. Később is mindig írtam valamit: verseket, naplót, paródiákat, jeleneteket vagy csak úgy bármit, ami épp eszembe jutott. Ez egészen addig tartott, amíg be nem köszöntött az életembe a tankönyves időszak, lassan 15 éve. Pedig nem akartam én angolkönyvet írni, hiszen annyi volt már a piacon, szebbnél szebbek, jobbnál jobbak. S akkor egy napon megkeresett az Apáczai Kiadó igazgatója, hogy írjam meg a felsős sorozatot, mivel az náluk még hiányzott a palettáról. Aludjak rá egyet, aztán másnapra döntsem el, elvállalom-e. Elvállaltam! Hiszen nyelvkönyvet írni nem fogható ahhoz, amikor pl. történelem- vagy földrajzkönyvet ír az ember, hiszen ezek tényanyagra épülnek. Míg egy irodalomkönyv esetében elhatározom, hogy beleteszem pl. A hét krajcárt, addig egy nyelvkönyvben nekem magamnak kell megírnom A hét krajcárt. És a többit is! Szereplőket, jellemeket formálok, történeteket találok ki… ez már hasonlít az írói alkotómunkára, nem? A különbség annyi, hogy a tankönyveknél szoros keretek között kell véghez vinnem mindezt – ez a keret a tantervet jelenti. Másképpen úgy tudnám szemléltetni, hogy a kerettanterv egy csontváz, amelyre én rakosgatom rá a húst, a bőrt, a hajat és a többi részt, tehát nagyrészt tőlem függ, milyen lesz a végtermék. Élvezetes munka ez is!

A regényhez is csak azután tudtam hozzáfogni, miután megvoltak a keretek. Temesi Ferenc írja a "Miért nem lettem..? c. könyvében, hogy egy író számára a regény megírásakor két dolog alapvető fontosságú: az első és az utolsó mondat, de inkább az utóbbi. Nos, éveken keresztül erre vártam. Magam sem tudtam, miről fogok írni, aztán egyszer csak megérkezett ez a két dolog, s vele az ihlet. A címben biztos voltam, ami miatt azt eszeltem ki, hogy az egészet Marc Almond-idézetekre építem fel (a Tainted Love c. dalt a Soft Cell szinti-pop duó vitte sikerre a 80-as évek elején, melynek Marc egyik tagja volt). Megvoltak hát a keretek, jöhetett a munka!